Dr. Pál Emese jogi tanulmányait Franciaországban kezdte meg, majd summa cum laude minősítéssel, köztársasági ösztöndíjasként szerzett doktori címet a PTE Állam- és Jogtudományi Karán. Már egyetemistaként aktívan részt vett az oktatásban és a tudományos közéletben, később pedig a PTE Közigazgatási Jogi Tanszékének adjunktusaként a tehetséggondozás vált munkásságának központi elemévé. Szakmai fejlődését coaching képzésekkel és nemzetközi projektekben való részvétellel is támogatta. 2021-ben jelent meg önálló monográfiája „A helyi önkormányzatok törvényességi felügyeletének alapkérdései” címmel. Az MCC-ben az MCC Plusz képzési program vezetője, emellett tréningeket és workshopokat tart középiskolás és egyetemista diákok számára. Több elismerésben és ösztöndíjban is részesült, köztük a Pro Cura Ingenii rektori kitüntetésben.