Nemzetközi tanulmányok alap- és mesterszakos diplomát szereztem a Szegedi Tudományegyetemen, illetve a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ezzel párhuzamosan pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végeztem jogászként. Szakmai érdeklődésem középpontjában a nemzetközi jog és az Európai Unió joga áll. E területen elért eredményeim közé tartozik az Országos Tudományos Diákköri Konferencián elért első helyezés „Az EU bővítési politikája és a nyugat-balkáni országok perspektívája” című dolgozatommal. A témával azóta is kiemelten foglalkozom mind az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának Doktori Iskolájában, mind szakmai tevékenységem során. Öt éve az Alapjogokért Központ elemzőjeként dolgozom, ahol az uniós közjogi és szakpolitikai kérdések elemzése tartozik fő feladataim közé.