1989 és 1994 között számos pozíciót töltött be a Kereskedelmi és Hitelbank Rt.-ben, 1992-től 1994-ig a pénzintézet vezérigazgató-helyettese. A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. vezérigazgatója 1994 és 2001 között, 1994 és 2002 között tagja az igazgatóságnak. 1995 és 2001 között a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja, 2001-től tagja a European Round Table of Industrialists szakmai szervezetnek. 2007-től Esztergom város díszpolgára, 2009 szeptemberétől a Budapesti Corvinus Egyetem díszpolgára. 2010 októberében megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal (polgári tagozata) kitüntetést. 2016 márciusától Százhalombatta díszpolgára lett. 2017 márciusában a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagjai közé választották. 2018-ban a Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanára lett. 2019-ben Miskolc díszpolgára lett, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem fenntartójának, a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány kuratóriumának elnökévé választották.