A budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem történelem és politikaelmélet szakán végzett 2000-ben. 2008-ban védte meg summa cum laude a XX. századi ír nemzeti küzdelmeket feldolgozó doktori disszertációját az ELTE új- és jelenkori egyetemes történelemmel foglalkozó doktori programjában. Egyetemi tanulmányain kívül további tanulmányokat folytatott a biztonságpolitika területén: 1997 és 1998 között részt vett a Manfred Wörner Alapítvány egy éves védelem- és biztonságpolitikai kurzusán, Budapesten. 2004 és 2005 között vett részt Svájcban a Genfi Biztonságipolitikai Központ két féléves nemzetközi biztonságpolitikai képzésén. Kutatási területe és záró dolgozatának témája Európa jövőbeli biztonsági környezete volt. 2006-ban részt vett a Pekingi Nemzetvédelmi Egyetem keleti-ázsiai biztonságról szóló két hónapos képzésén. Biztonságpolitikai tanácsadóként kezdte karrierjét a Miniszterelnöki Hivatal Biztonság- és Védelempolitikai Államtitkárságán 1999-ben. 2002 és 2010 között a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályán dolgozott referensként. 2010-től 2012-ig a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Tervezési Főosztály főosztályvezetője volt. 2012 és 2014 között Brüsszelben Magyarország NATO Állandó Képviseleténél a Védelempolitikai Részleget vezette. 2014 és 2018 között a Honvédelmi Minisztérium Védelempolitikai Főosztályának vezetője volt. 2018-ban jelent meg Máglyatűz című könyve, amely Közép- és Kelet-Európa nemzetiségi és geopolitikai konfliktusait dolgozza fel egy fiktív történet keretében. A könyv további kiadásai 2018 végén és 2019-ben jelentek meg. Gyulai György társszerzőségével szintén 2020-ban jelent meg Napról napra Trianon című könyve. 2018-tól a Mandiner állandó szerzője. 2005-ben és 2009-ben megkapta a Honvédelemért Kitüntető Cím III., majd II. osztályát, 2014-ben pedig a NATO-ban végzett munkája elismeréseként Áder János köztársasági elnök tüntette ki a magyar NATO tagság 15. évfordulója alkalmából.