Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatott tanulmányait követően 2014-ben munkaerő-piaci tanácsadóként, trénerként kezdte pályafutását a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnél, ahol álláskeresőkkel foglalkozott. Érdeklődése itt egyrészt a munkapszichológia felé fordult, másrészt megfigyelhette, hogy a karrier témákkal érkezőket is nagy mértékben befolyásolják a családi dinamikák. Így hamar elkezdte pár- és családterápiás tanulmányait a Magyar Családterápiás Egyesületnél. Az évek során dolgozott pszichológusként egy szervezetdiagnosztikai cégnél, valamint képzési specialistaként és belső trénerként egy magyar nagyvállalatnál. Emellett folyamatosan fogadott és fogad ma is klienseket egyéni, párkapcsolati és családi elakadásokkal magán rendelésben és egy budapesti család-és gyermekjóléti központ megbízott pár-és családterapeutájaként. Jelenleg a Mindset Pszichológia szakembereként is tevékenykedik, ahol az előbbiek mellett a Develent programban is közreműködik szakmai koordinátorként és csoportfoglalkozásokat tartó pszichológusként. Mindfulness tanárként elkötelezett híve a mindfulness alapú stresszcsökkentésnek