Napjainkban lépten nyomon találkozunk a teljesítmény rejtélyes kifejezésével. Fizikai fogalomként könnyen definiálhatjuk, pszichológiailag viszont zavarba ejtő feladatra vállalkozzunk. Mégis fontos kísérletet tennünk a kérdések megválaszolására, mert láthatjuk: jelen korunk társadalmi berendezkedésének és kultúrájának egyik alappillére a folyamatos növekedés, a teljesítmény növelése és a csúcsteljesítmény elérése, mind egyéni, mind rendszerszinten. A teljesítménypszichológia viszonylag fiatal, innovatív és a mai világunk történéseire nagyszerűen reflektáló önálló tudományterület, amelynek célja a teljesítményorientált tevékenység leírása. Nemzetközi kitekintésben jól kidolgozott, egyetemi képzéseken elérhető szakirány. Mindezért célja szerzőinknek magyar nyelven, hazánkban is megteremteni az alapjait a diszciplínának. Teljesítménypszichólógia I. - Az emberi teljesítmény pszichológiája című kötetének célja a tudományterület hazai alapjainak letétele, amellyel párbeszédre, vitára invitálja a szakma képviselőit és mindenkit, aki valamilyen teljesítményterületen áll helyt nap mint nap. Legyen az sportóló, edző, katona, tűzoltó, tanár vagy diák, üzletember, énekes vagy táncos. Egy közös, a teljesítmény pszichológiai alapjai meghatározzák az egyén működését, eredményességét és egészségét.

Az emberi teljesítmény pszichológiája (Könyvbemutató)
Könyvbemutató
júl.
31.
csütörtök
17:00–18:00
Kirchhoff Automotive Pódium
Az esemény nyelve: magyar

Sárkány Dominik
Pszichológia Iskola, Sport és Teljesítmény Műhely kutatótanár
Pszichológia Iskola, Sport és Teljesítmény Műhely kutatótanár

Kovács-Kacsur Kristóf
sportpszichológiai szakpszichológus
sportpszichológiai szakpszichológus
Moderátor:

Fülöp Ákos
Sportpszichológus, MCC-Mindset Pszichológia Iskola Sport és Teljesítménypszichológia műhely vezetője
Sportpszichológus, MCC-Mindset Pszichológia Iskola Sport és Teljesítménypszichológia műhely vezetője