10 éves a FIT A Fiatal Tehetség Program 2025-ben ünnepli fennállásának 10. évfordulóját. Ebből az alkalomból az MCC Feszt keretében egy egyórás beszélgetésre kerülne sor, ahol visszatekintünk a program eddigi eredményeire, fejlődésére és hatására. A kerekasztal során meghívott vendégeink – a programban korábban részt vett diákok (volt FIT-esek), valamint a FIT-ben hosszú ideje aktívan dolgozó senior kollégák – személyes történeteiken és élményeiken keresztül mutatják be, mit jelentett számukra a program, hogyan formálta gondolkodásukat, pályaválasztásukat, és hogyan látják a FIT szerepét a tehetséggondozásban. A beszélgetés célja nemcsak az ünneplés, hanem az is, hogy megmutassuk, milyen közösség és értékrend formálódott az elmúlt évtizedben a FIT körül, és hogy inspirációt adjunk a jövő nemzedékei számára is.
10 éves a FIT! - jubileumi beszélgetés a FIT program támogatásával
Közéleti beszélgetések
júl.
31.
csütörtök
13:30–14:30
MOL-Új Európa Alapítvány Hencsergő
Az esemény nyelve: magyar
Schvarcz Réka
budapesti régióvezető- MCC FIT Program
budapesti régióvezető- MCC FIT Program
Fehérpataky Balázs
FIT Program vezető
FIT Program vezető
Kiss Oszkár
Projektmenedzser
Projektmenedzser
Sicre Mathilde
Budapesti régiókoordinátor
Budapesti régiókoordinátor
Tureczki Krisztina
Szolnoki régióvezető
Szolnoki régióvezető
Constantinovits Milán
szakmai és oktatási ügyekért felelős igazgató
szakmai és oktatási ügyekért felelős igazgató
Madzinné Ortó Ildikó
FIT Program miskolci régióvezető
FIT Program miskolci régióvezető