Tanulmányaimat Egerben az Eszterházy Károly Főiskola magyar-pedagógia szakán végeztem.
Eddigi pályafutásom során legtöbbször olyan területen helyezkedtem el, ahol gyerekekkel foglalkoztam. A főiskola elvégzése után napközis nevelőként, majd óraadó tanárként dolgoztam. Ezután 3 évig egy táncakadémiánál segítettem a fiatalok fejlődését, emellett jelentős tapasztalatot szereztem táborok, rendezvények lebonyolításában, szervezésében egyaránt.
Immár 6 éve pedig az MCC FIT Programjában dolgozok.
Szabadidőmben szeretek utazni, táncolni és olvasni.