Kozsán Balázs vagyok, a Szegedi Tudományegyetem másodéves jogászhallgatója és egyben az MCC szegedi központjának tagja, azon belül is a Jogi Iskolához tartozom a tanulmányok tekintetében. A tanulmányaim során a legbüszkébb a 2024/25-ös szemeszterben elért kari TDK I. helyezésemre vagyok (Közjogi tagozat), azonban az előadás szempontjából az idén szeptemberben induló diákprojektünk jelentős, amelyet a szegedi MCC-ben Veres Marcell hallgatótársammal indítottunk el. A Dead Poets Society névre hallgató kezdeményezésünkkel az irodalmi kávéházak hangulatát igyekeztünk felidézni, és minél több fiatallal megkedveltetni a klasszikus műveket egy-egy kötetlen beszélgetés keretén belül.