Dr. Bauer Bence LL.M. Budapesten szültetett 1979-ben, de több mint 20 évet élt Németországban, ahol jogi egyetemet végzett, s jogi szakvizsgát tett le. Idehaza az Andrássy Egyetemen szerzett posztgraduális képesítést az összehasonlító állam- és jogtudományok területén. 10 évig dolgozott a Konrad-Adenauer-Stiftung kötelékeiben, ahol a magyarországi képviselet projekkoordinátoraként és képviseletvezető-helyetteseként többek között az itthoni képzési programokért, a gyakornok- és ösztöndíjrendszerért, a partnerkapcsolatokért, valamint a politikai beszámolókért és anyagokért felelt. Előtte Brüsszelben első közép-európaiként vezette az Európai Néppárt hallgatói szervezetét (European Democrat Students), a kontinens legnagyobb politikai egyetemista szervezetét, s e kapacitásában tagja volt az EPP politikai közgyűlésének is.