Asztalos Kata 2021 óta a Mathias Corvinus Collegium szegedi képzési központjának vezetője. A központ mára a régió tehetséggondozásának kiemelkedő szereplőjévé vált, tíz éves kortól az egyetemi korosztályig több, mint 300 diák számára biztosít képzési programokat és összetartó közösséget.

Asztalos Kata doktori fokozatát neveléstudományból szerezte. 2012-től Alma Materében, a Szegedi Tudományegyetemen, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen kutatott és oktatott. Az SZTE-n továbbra is óraadó. A tudás és a közösség együttes társadalomformáló erejét a Doktoranduszok Országos Szövetségének osztályelnökeként, elnökségi tagjaként, majd általános elnökhelyetteseként tapasztalta meg.